2011. június 5., vasárnap

Borsótorta - kicsit másképp

Lehet, hogy lesz igazi borsótorta a jövő hét végére, de addig is Helga be kell, hogy érje ezzel a változattal, bár amit a hasában őriz... (mármint a torta!).... :)


Tehát lássuk:
Az alapötletet a nemezből varrt különféle gyümölcs és ételcsodák adták. Ezek megtalálhatók a meska.hu illetve az etsy.com oldalakon garmadával.
No és a BIG LITTLE FELT UNIVERSE könyvemben is (Jeanette Lim-től).
Ott láttam, hogy a nemezből készült tortát - hogy tartása legyen - keménypapírral béleli. Hát én jobbat találtam ki! Fém kekszesdobozt vontam be filcanyaggal, majd ezután díszítettem. Azért így leírva egész egyszerűen hangzik ... én azért egy hetet legalább eltotojáztam vele :)
Nézzük hogyan is állt össze, nem is írnék sokat róla, beszéljenek inkább a képek!

A kezdetek, két méretben megfelelő kekszesdoboz:


Sárga filccel bevontam, apró kézi öltésekkel varrtam, illetve a dobozokhoz kétoldalú ragasztóval is rögzítettem - ez később hibának bizonyult! Érdemesebb a ragasztót csak a legvégén használni....
Az eredmény:



Ezután jött a melegvizes, szappanos nemezkészítés - annak is a legalapabb formája a gombócgyártás, zöldből és pirosból - hát ez bizony időigényes ha nem is egyfolytában de két napot biztosan gömbölygettem!
A piros gombócot egy kicsit elformátlanítottam olyan eperfélére. Az eper kocsányát és a borsó héját zöld filcből szabtam ki (csak úgy nekieresztettem aaz ollót, így sikerült...):


Miután az eperforma készen lett, felvarrtam rá a levélkéit és a szárát, majd aranybarna gyöngyfonállal kihímeztem a magjait:

 Az itt következő dolog nekem nagyon tetszett, csak igen munkaigényes. Ebből lesz a tejszínhabdíszítés a tortán.
Elkészítése:
Az első alakzatból egy habgombóchoz 8 db-t vágtam ki, majd a fotón látható módon összevarrtam és a végén a tortára erősítettem. (Egy kis szorzás: 21 tejszínhabgombóc * 8 lapocskával az... mennyi is?  Csak nem 168? Na ez azért egy kicsit unalmas volt... No de már túl vagyok rajta!


Még egy kis szaténszalag és farkasfog (ez a citromkrém) körbe a "piskótára", egy kevés ribizli, vagy franciadrazsé (itt piros gyöngy) az alsó szintre, hogy kapjon egy kis színt és...
...és íme a végeredmény:


Már csak meg kell tölteni ezeket az üres "pocakokat"!


 Ez is sikerült egy "kevés" nutellával és csokikával...
(Nem is sok, ha figyelembevesszük az átadás helyén majd felmerülő ünneplő barátokat is...)


 És végül egy sztárfotó a telipocakos emeletes borsótortáról!
BOLDOG XX-et HELGA!


Ui: Csak egy utolsó adalék, Helga annyira szereti a nyers zöldborsót (és ez a születésnapja táján van is), hogy ha jól emlékszem, már hat éves kora óta mindig borsótortát kér.
Ha a fenti tortát megsütném, a következőkből állítanám össze:
házipiskóta, citromkrém, nyers borsó (a nem elég bátraknak lehet marcipán...) és eper (a borsó hüvelye és az eper kocsánya zöld marcipán), az alsó szint piros bogyói pedig málna vagy ribizli, de ezek hiányában franciadrazsé is lehet, ja és tejszínhab...
Jó képzeletbeli étvágyat!

2011. május 30., hétfő

Hintázás...!

Hanga egy kis energiabomba, így az ellazulós, hintázgatós, pihi játék nem igazán jött be...
Azért kipróbálta:


Legközelebb egy felnőtt változatot csinálok, nekem tuti bejönne...

:)

Hogy milyen is a hinta: Lásd az ezt megelőző bejegyzést!

2011. május 19., csütörtök

Hinta-kuckó

Első próbálkozás....
Majd meglátjuk hogy tetszik Hangának :)
Pörögni, forogni, belegömbölyödni, kuckózni, no meg persze hintázni lehet benne...
Kell hozzá 4 méter duplaszéles anyag, egy géppel egyenesen varrni tudó nagymama, egy karika, gumikötél és hely ahova felakaszthatjuk a hintát - ja meg persze egy párna a kényelem kedvéért.
Nos így néz ki:
(Bevallom, lopott ötlet - házi használatra)






Ez itt a terhelési próba egy kb. 9 kilós ásványvízcsomaggal...
A hinta így a földtől kb. 10-15 cm-re van, ahová még egy kb. 1 cm vastag polifoam szőnyeg kerül majd a "balesetek" elkerülésére, illetve lehet, hogy egy másik gerendára fogom felrakni, messzebb a lépcsőtől! 


Hát eddig itt tartok...
Szeretnék hamarosan néhány gyerekesebb képet is a hintáról!



2011. április 22., péntek

Húsvéti tojásmanók

Minden évben megpróbálok kitalálni valami kis újdonságot a húsvéti reggelihez, persze olyat amit én is készítek el!
Az ideit jó korán kitaláltam, aztán nem jött össze, ezért el sem árulom, mert talán jövőre jó lesz... :)
Viszont a második gondolat íme megvalósult:














11 kis tojásmanót kötöttem, horgoltam a következők szerint:
4-es kötőtűvel 28 szemmel kezdve, középvastag maradék fonalakból 1 sima 1 fordított passzékötéssel kötöttem kb. 1,5 cm-t, majd hol lassabban, hol "szaporábban" fogyasztgattam és így alakult ki az a háromszögalak, amit aztán a hosszanti oldala mentén összevarrtam.
Ezzel készt is lett a sityak.
A tartó: fa függönykarika - egyszerűen kispálcákkal körbehorgolva.
1-2 nap alatt kész is lett. Volt olyan este, hogy hatot is megcsináltam, gyorsan megy!

Húsvét reggelén majd lefényképezem őket az ünnepi asztalon is, hadd lássuk, hogy mutatnak "bevetés" közben...

Eljött a húsvét reggel, ez a terítés várta a családot:


A csokitojásba töltött tojáslikőrnek is nagy keletje volt!




Mindenkinek szép ünnepet!

2011. március 28., hétfő

Még mindig Elmo...

Most már csak egy apró ötlet:
A hét végén a Tescoban vettem Hangának egy kis lila polár pulcsit, amit feldobtam Elmoval:


Lehet, hogy eredetileg jobb volt?  :(

Elmo: készült egy újabb is!

Ezt az Elmot is megrendelésre készítettem - most már vannak fázisképek is a folyamatról.
Itt osztom meg azokkal akik érdeklődnek :)

 Ez a képsorozat egy hagyományos "plüssjáték" indulását mutatja: Test kivágása csepp alakra, körbevarrása, a nyakánál lévő résen meg van töltve meggymaggal, majd flízzel, kéz, láb hurkák megvarrása, kifordítása (egy evőpálcika segítségével), majd kitömése.
Ezután egy hungarocellgolyót ki kell formázni Elmo nagy szájának megfelelően (egy kellően éles széles pengéjű sniccerrel a legjobb).
A száj végleges formájához fekete polár anyagból egy kört vágunk, félbehajtjuk és az átmérője mentén egy bújtatót varrunk, ebbe a bujtatóba befűzünk egy vékony gumit az egészet a bábu szájába tesszük és a gumit hátul megkötjük. Így biztosítható, hogy a fekete száj jól illeszkedjék a lyukba amit vágtunk

  

A fej bevonása: egy a hungarocellgömb átmérőjével megegyező piros poláranyag csövet varrunk, ráhúzzuk a gömbre, rágombostűzzük. A szája helyét ügyesen tapogatással megállapítjuk, majd éles kisollóval kivágjuk a formát. A fej tetején és alján sugárirányban összefogva, majd a felesleges anyagot levágva dolgozunk tovább - lehet sűrűn gombostűzni! Majd apró kézi öltésekkel mindent alaposan összeöltünk.

 Ha ez kész, megformázzuk a szemét és az orrát: a szem két kisebb hungarocell gömb aminek egy kis lapos alapot vágunk, az orrot pedig sniccerrel szépen kifarigcsáljuk egy hungarocell darabból. A fenti képen csak felpróbáltam a fejre.
Ezután a szemet fehér, az orrot narancssárga anyaggal bevonjuk. (Vágunk egy kört, azt körbeférceljük, rátesszük az orra, illetve a szemre és az alján összehúzzuk, jól meg is varrjuk!) A szemet és orrot rápróbáljuk a fejre (rátűzzük gombostűvel) és beállítjuk a kis fekete szembogarat (egy kis kör alakú fekete polár anyag), hogy jól álljon - ezután mindent felvarrunk a helyére - vékony hosszú varrótűvel a legjobb, a rövid tűkkel sok nehézség adódhat. A fej aztán ilyen lesz:


 Ezután a fejet a nyakhoz, a végtagokat a helyükre varrjuk.

Következő lépések:
  

 A fenti sorozat a kéz megvarrását mutatja be - ezt nem is magyaráznám, a képek magukért beszélnek.
A végén a kezet mint egy kesztyűt ráhúzzuk a kar végére és felvarrjuk.
A lábfej kiformálása hasonlóan megy: vágunk két lábfej alakú anyagot, összevarrjuk az oldalán. Ahhoz hogy kifordítsuk a tetején vágunk egy kb 1 cm-es lyukat, megtömjük flízzel, összeöltjük a lyukat, majd erre a lábat, aminek a vége kör alakú - hozzáerősítjük. A lábujjak formáját hímzőfonallal alakítjuk ki!

A leírás elég elnagyolt, így bátran újítson mindenki - minden báb más, minden Elmo más és bárhogy is sikerül, akik szeretik Elmot örülni fognak neki!





"Jól érzem magam :)" -Elmo


Még gumiemberként is!!!