2011. március 28., hétfő

Elmo: készült egy újabb is!

Ezt az Elmot is megrendelésre készítettem - most már vannak fázisképek is a folyamatról.
Itt osztom meg azokkal akik érdeklődnek :)

 Ez a képsorozat egy hagyományos "plüssjáték" indulását mutatja: Test kivágása csepp alakra, körbevarrása, a nyakánál lévő résen meg van töltve meggymaggal, majd flízzel, kéz, láb hurkák megvarrása, kifordítása (egy evőpálcika segítségével), majd kitömése.
Ezután egy hungarocellgolyót ki kell formázni Elmo nagy szájának megfelelően (egy kellően éles széles pengéjű sniccerrel a legjobb).
A száj végleges formájához fekete polár anyagból egy kört vágunk, félbehajtjuk és az átmérője mentén egy bújtatót varrunk, ebbe a bujtatóba befűzünk egy vékony gumit az egészet a bábu szájába tesszük és a gumit hátul megkötjük. Így biztosítható, hogy a fekete száj jól illeszkedjék a lyukba amit vágtunk

  

A fej bevonása: egy a hungarocellgömb átmérőjével megegyező piros poláranyag csövet varrunk, ráhúzzuk a gömbre, rágombostűzzük. A szája helyét ügyesen tapogatással megállapítjuk, majd éles kisollóval kivágjuk a formát. A fej tetején és alján sugárirányban összefogva, majd a felesleges anyagot levágva dolgozunk tovább - lehet sűrűn gombostűzni! Majd apró kézi öltésekkel mindent alaposan összeöltünk.

 Ha ez kész, megformázzuk a szemét és az orrát: a szem két kisebb hungarocell gömb aminek egy kis lapos alapot vágunk, az orrot pedig sniccerrel szépen kifarigcsáljuk egy hungarocell darabból. A fenti képen csak felpróbáltam a fejre.
Ezután a szemet fehér, az orrot narancssárga anyaggal bevonjuk. (Vágunk egy kört, azt körbeférceljük, rátesszük az orra, illetve a szemre és az alján összehúzzuk, jól meg is varrjuk!) A szemet és orrot rápróbáljuk a fejre (rátűzzük gombostűvel) és beállítjuk a kis fekete szembogarat (egy kis kör alakú fekete polár anyag), hogy jól álljon - ezután mindent felvarrunk a helyére - vékony hosszú varrótűvel a legjobb, a rövid tűkkel sok nehézség adódhat. A fej aztán ilyen lesz:


 Ezután a fejet a nyakhoz, a végtagokat a helyükre varrjuk.

Következő lépések:
  

 A fenti sorozat a kéz megvarrását mutatja be - ezt nem is magyaráznám, a képek magukért beszélnek.
A végén a kezet mint egy kesztyűt ráhúzzuk a kar végére és felvarrjuk.
A lábfej kiformálása hasonlóan megy: vágunk két lábfej alakú anyagot, összevarrjuk az oldalán. Ahhoz hogy kifordítsuk a tetején vágunk egy kb 1 cm-es lyukat, megtömjük flízzel, összeöltjük a lyukat, majd erre a lábat, aminek a vége kör alakú - hozzáerősítjük. A lábujjak formáját hímzőfonallal alakítjuk ki!

A leírás elég elnagyolt, így bátran újítson mindenki - minden báb más, minden Elmo más és bárhogy is sikerül, akik szeretik Elmot örülni fognak neki!





"Jól érzem magam :)" -Elmo


Még gumiemberként is!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése